Szerkesztő ajánlja

Település:
Heves megye, Kisköre


Hallépcső


Ipari és műszaki megoldások, épített érték

A Kiskörei Vízerőmű duzzasztóműve mellett található a 2014 októberében próbaüzemre átadott hallépcső, mely a Komplex Tisza-tó Projekt keretében valósult meg.

Ez az ökológiai folyosó biztosítja a vízi élőlények számára az átjárhatóságot a Tisza-tó és az alvízi Tisza folyó között.

A hallépcső szabadon látogatható az év bármely időszakában.

Az 1970-es években épült egy vasbeton halzsilip, mivel azonban a Tiszán nem épült több duzzasztómű, így ez a rész általában szárazon állt. Emiatt nem tudták használni az élőlények.

A létesítmény azonban nem csak az átjárás biztosítására alkalmas, hanem a pihenőtavak segítségével egyes fajoknak élőhelyet is biztosíthat, illetve a biztonságos áttelelést szolgálja. Illetve a turizmus szempontjából is jelentős (kerékpáros turizmus, raftingolás).

A létesítményben 37 darab 20 cm-es vízlépcső követi egymást, a bukóéleknél réselt halátjáróval. 4 pihenő tó is található még a hallépcsőben, három kisebb és egy nagyobb (szigettel és híddal). A halak mozgását kémlelő ablakokon keresztül lehet megfigyelni.

Maga a projekt Európai Uniós forrásból valósult meg (KEOP-2.2.1/2F/09-2011-0001)./

Források:
http://iszolnok.hu/2014/04/24/magyarorszag-legnagyobb-hallepcsoje-epul-kiskoren/
http://fishingtime.hu/horgaszhirek/megkezdodott-a-kiskorei-hallepcso-probauzemenek-latvanyos-szakasza
http://gyereatiszatora.blog.hu/2015/01/27/a_kiskorei_hallepcso
http://greenfo.hu/hirek/2015/06/25/rendbe-tettek-a-tisza-to-vizrendszeret?referrer=rss
http://www.haldorado.hu/articles.php?articleid=4485

 

 

Forrás: https://kiskore.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »